PLS Kft.

  • Bemutatkozás

    A PLS Kft. 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy csúcsminőségű diszkó, színház és színpadtechnikai elektronikai eszközöket tervezzen és gyártson a professzionális szolgáltató cégeknek, színházaknak, művelődési központoknak, stadionoknak. Az első analóg dimmer 1997-ben készült, és azóta arra fókuszálunk, hogy a lehető legjobb minőséget a legjobb áron biztosítsuk megrendelőinknek. Még ugyenebben az éven jelent meg az első DMX dimmerünk, és 2000-ben már multiprocesszoros teljesen digitális dimmereket gyártottunk. Mindemellett kiegészítettük termékpalettánkat elektromos elosztókkal, rack-be szerelhető egységekkel, DMX hálózati eszközökkel és egyéb speciális termékekkel. Ekkor kezdtük meg kiépíteni európai értékesítői hálózatunkat is.

    2002-óta színházi termékcsaládunk a Pegasus regisztrált márkanév alatt kerül forgalmazásra.

    Folyamatosan figyelemmel kísérjük ügyfeleink visszajelzéseit, melyeket mérlegelünk a termékfejlesztésünk során. 2010-ben megújítottuk és egységessé tettük az eszközök kezelőfelületeit, melyek tetszetős és praktikus felülettel rendelkeznek.

    Saját lemezmegmunkáló műhellyel és festőüzemmel rendelkezünk 2014 óta, így gyorsabban tudjuk kielégíteni ügyfeleink igényeit.

    Valós megoldásokat kínálunk a 21. század kihívásaira, melyben segítségünkre van a 3D CAD tervezés a kialakításra, CAM rendszer a hajlításokra és lyukasztásokra, valamint a 3D nyomtatott áramköri tervezés az elektronikai panelekre.

    Keresse fel weboldalunkat és ismerje meg termékeinket!

  • Képek
  • Érdeklődés
    Ha egy weboldal tartalmára hivatkozik, adja meg annak címét (http:// vagy https:// kezdettel).
  • Térkép

    Nem található bejegyzés

    Sajnos nem található ilyen bejegyzés.
    Módosítsa a keresést és próbálja újra.

    Google Térkép nincs betöltve

    Elnézést, nem lehet beolvasni a Google Térkép API-t.